Horváth József a nevem.

 1973 december 12-én születtem Sopronban. Huszonhét éves koromig Sopronkövesden éltem szüleimmel, nagyszüleimmel míg éltek, és nővéremmel míg férjhez nem ment és el nem költözött. Ma Sopronban lakom egy garzonban amit szüleim vettek.

 Sopronkövesden jártam általánosba, Zalaegerszegen szakközépiskolába. Szombathelyen voltam katona (honvéd). Eddigi munkahelyeim mindegyike Sopronban volt. Katonaság előtt és utána egy rövid ideig a Fény Szoft-nál programozóként dolgoztam (ez a végzettségem). Utána a Kisalföld Füszértnél számítógépes operátorként dolgoztam (kétszer is), közben majdnem egy évig a Sepsiker dohánynagykerben voltam nagyker raktárvezető. Másodszori füszértes periódusom után helyezkedtem el mai munkahelyemen a Fodor italnagykereskedésnél.

 Jelenleg még nőtlen vagyok, barátnőmmel élek együtt aki a soproni kórházban dolgozik adminisztrátorként. Gyermekem nincs.

 Kicsit részletesebben a múltamról:      

 Gyermekkori emlékeim ovodás multamra nyúlnak vissza. Évvesztes voltam, ezért 4 évet jártam ovodába míg iskolás lehettem. Legemlékezetesebb ovis élményem, ami a mai napig befolyásolja étkezési szokásom, az az egyik ovis ebédhez fűződik. Tojásos leves volt spenóttal az ebéd. Hát én akkor még ilyet sohasem ettem s meg kell vallanom eléggé felforgatták a gyomram a levesben úszkáló undorító tojáscafatok. Na és utána az a keserű spenót! Ha jól emlékszem kitaccsoltam. Bele a spenótba. Na ez a két étel van amit azóta sem szeretek. A spenótot még csak-csak, de a tojásos levesnek csak max. a levét eszem meg. Kedves emlékem ovodás koromból a délutáni alvásokhoz kötődik. Emlékszem sokszor volt úgy, hogy az óvónéni mellém ült, és a hajam simogatta míg el nem aludtam. Ezt nagyon szerettem. Még egy konkrét sikerélményem van az oviból, amikor agyaagból kellett anyák napjára napraforfó fejecskét készíteni, és az ovónéni annyira megdícsért, hogy művem még az ovoda igazgatónak is megmutatták. Nagyon büszke voltam akkor magamra.

 Emlékszem az oviban már megtetszett az első kislány, Katinak hívták, akibe elsős iskolás koromban tán még szerelmes is voltam. Alsós koromban történt, hogy egyik osztálytársam (történetesen egyik tanárnőnk kisfia) nagyon el volt szabadulva és elég rosszul viselte magát. Olyan rosszban volt egy másik osztálytársammal (aki névrokonom), hogy állandóan verte szegényt. Emlékszem egy alkalommal odáig ment, hogy miután a földre teperte szerencsétlent, ugrálni kezdett a hasán, majd az üvöltő szájába és a szenvedő hajába technokol rapidot nyomott. Egy egész tubussal. (Most jut eszembe, hogy kettejük viszálya már az ovodában kezdődött, ahol egy szöges deszkát vágott szegény döcijózsi fejébe!)

 Alsó osztályban egyébként nagyon jó tanuló voltam, talán egyszer még (ha jól emlékszem elsőben) még könyvet is kaptam a bizonyítvány osztásnál. De az osztály amibe jártam elég eleven volt. Másodikas és harmadikas koromban a Molnárné volt a tanítónk, aki gyakran alkalmazta a magastartás büntetést ellenünk, mikor hangoskodva vártuk óra előtt. Volt hogy egész óra hosszt tartottuk a kezeinket a magasba büntetésül. Ő volt aki a mai napig is őrzi a gumispuskáink és köpőcsöveink, amikkel egymást inzultáltuk a szünetekben, de gyakran még az órákon is. Egyszer mikor osztálytalálkozóra visszamentünk általános után megpróbáltuk visszakérni tőle ezeket a holmikat, de nem adta vissza őket akkor sem.

 Ha jól emlékszem alsó tagozatba jártam még, amikor megkaptam életem első pusziját egy kislánytól. (Aki ezek szerint szerelmes volt belém. Heninek hívták és gyönyörű kislány volt, csak asszem nekem nem tetszett.)

 Felsős koromból a klubdélutánok emléke dereng, mikor kora délutánonként (talán péntekenként, egyszer egy hónapban) discót rendeztünk magunknak, ahol esetlen mozgással próbáltunk táncolni. Nemsokan mozogtunk igazán jól a fiúk közül, de én büszke voltam magamra, hogy jól táncoltam. Sokat jártunk a sulival mindenféle sportversenyekre a szomszédos falukba, ahol leginkább futószámokban indultam több-kevesebb sikerrel. Az igazság az hogy voltak nálam jobb sportolók is a suliban. Volt amikor kicsit duci voltam, ez talán 4-5-6 osztályos koromra tehető, 7-8-os koromra kicsit megnyúltam ekkor már asszem jóképű gyerek voltam. Akadt osztálytársaim közt két lány is aki szemet vetett rám. (Az egyikőjük a Henrietta volt, akitől első puszim kaptam, de nekem az Évi jobban tetszett. Neki talán még udvarolgattam is. Asszem a Heni azért nem tetszett igazán, mert hatalmas fekete szemei voltak. Mai fejemmel már szépnek gondolnám, de akkor nem tetszett.)

 Sulis éveimből az iskolabálokra emlékszem még vissza, ami alsós koromban nem állt másból, mint a folyosón rohangálásból. Talán felsős koromban volt hogy táncolgattam is már ezeken a bálokon. Tudom hogy egyik ilyen bálban szüleim sajnálatától hajtva egész este egy duci kislánnyal táncoltam, abból az apropóból, hogy nézd vele nem táncol senki, pedig nem csúnya kislány! A végén már jött utánam, amikor nem kértem fel táncolni. Akkor már nem volt kellemes. (Lehet hogy nem is szüleim, hanem nővérem bíztatott... Előfordulhat.) Talán hetedikes voltam mikor pár osztálytársammal megvicceltük a lányokat, amiért igazgatói figyelmeztetést kaptunk: Volt a nyolcadikos teremben egy csontváz (Samunak hívták), akit beállítottunk a terem ajtaja mögé, és pálcát dugtunk a kezébe, amivel emelgettük azt (mintha maga emelné a kezét). Egyik srác a terembe csalta a kislányokat, akiket halálra ilyesztettünk, mikor beléptek a terembe. Mindaddíg míg a sokadik kislány sírva be nem árult minket a tanároknak...

 Álltalános iskolás koromban a haverjaim főleg a házunkhoz közel lakó korombeli fiúk voltak, mi mindannyian az alsó faluvégen laktunk, amit Kövesden a Városnak neveztek. Szembe szomszédommal az Andrissal sokat játszottunk együtt, mindig az udvarukon bujkáltunk különböző kiürült kotrocokban, amikben valamikor nyulakat tartottak... Volt ennek az Andris haveromnak egy zalai unokatesója, egy gyönyörű kékszemű, szőke kislány, akinek egyszer mikor Kövesden nyaralt megpróbáltam egy baltával egy ezüst sray-ból kiszedni a golyókat, amik az üres dobozban zörögtek. Mikor belevágtam a baltát, a doboz felrobbant, a benne levő maradék ezüst színű spray mind belepte az arcomat... Több óráig sikáltuk körömkefével, míg haza engedtek menni (a dörzsöléstől rákvörös és helyenként metálezüst fejjel), hogy anyuéknak is elmeséljem a történteket. Jópár hét telt el míg teljesen lekopott rólam a szín!

 Gyerekkoromban sokat jártunk a rétre, ahol szalmakazlakat ugráltunk szét, bunkerokat építettünk különböző bokrokba és bozótosokba. Egyszer még számháborúztunk is, ami csúfosan elfajult. A vége az lett hogy az ellen egykét társunkat elfogta és megkötözte, sőt még meg is kínozták őket! Biztos valami filmből vették az eljárást... Télen a befagyott patakra jártunk hokizni és a faluvégi Lajosmajorra szánkózni. Volt sokszor olyan tél, hogy akkora hó és hófuvások voltak, hogy a vasuti patakhídról ugráltunk bele a hóhegyekbe, amit a szél a híd alá összehordott... Egypárszor még suliba sem tudtunk menni, mert a havat a szél összehordta a járdára meg az udvarokba, hogy órákig tartott faternak míg kilapátolt magunkat a házból. Haverom volt sokáig leginkább felsős koromban a Borzaferi, akit a mai napig is legjobb haveromnak tartok, vele később sokat jártunk együtt bulizni miután leszereltem. Az alsó faluvégen lakik ő is, és a Guszti meg a Szabójózsi is akik egy évvel felettem jártak suliba, de velük is sokat haverkodtam. Egyszer még egy szörnyű álmom is volt a Szabóval, nővéremmel együtt aludtunk otthon a kisszobában, Ő ébresztett fel álmomból. Azt álmodtam hogy a Józsi a földre teper, és a felkarjaimra térdepel (ez szokása volt neki, és elég fájdalmas eljárás volt), ezért én hangosan kiabáltam (álmomban), hogy Szabó NE!, Szabó NE! Erre ébredt nővérem és keltett fel engem. Amikor megkérdezte hogy Józsi mi van, csak annyit válaszoltam zavaromban (és félálomban) hogy bicikli, bicikli! Szabójózsinak is elmeséltük a történteket, aki szerintem a mai napig is szivesen emlékszik erre a históriára...

 Egy jó ideig kemping bicajom volt sulis koromban, egy frankó piros összecsukható bringa, amit nagyon szerettem, de egyik éven a Guszti a Szabó meg én a Guszti által összeszerelt kocsin (négy babakocsikerék és egy deszka ülőke) legurultunk nyáron a Lajosmajori dombon, amit szintén nagyon csíptem. Emlékszem a Guszti felsőbb osztályokban nagyon elkanászkodott, mindenféle hevimetált hallgatott, a szobályát teleaggatta mesztelennős meg hevimetálos poszterokkal, és kutyarossz visszapofázós gyerek volt! Egyszer a pap maga ment érte vasárnapi mise előtt hogy elrángassa misére, de ha jól tudom nemigen sikerült neki... Talán a Guszti még ki is baszta a szobályából...

 Emlékszem Bindes Pál esperes urunkra, aki nagyon rendben tartotta a lelkeket a falunkban. Szigorú és kedves, szeretetreméltó papunk volt. Én nála keresztelkedtem, voltam első áldozó, és ministráltam végig nyolc évet az általános alatt, majd hetedikes koromban nála is bérmálkodtam. Szerettem őt, de ezzel nem én voltam egyedül a faluban. Ő is szerette a társaságom, gyakran hívott magához a plebániára, egyszer még nyolcadikban nyáriszünetben meg is látogatott otthon, akkor nekem Commodore 64-es gépem volt egy fekete-fehér tévével, és emlékszem akkora szám volt, hogy egész nyáriszünetben azon játszottam, ahelyett hogy a nyarat a természetben töltöttem volna... Naszóval amikor meglátogatott még a C64-en autóversenyeztünk is egymás ellen, én meg az esperes a Pit Stop 2-őn! Aztán öregségére sajnos elhelyezték kövesdről, s azóta sem nagyon volt hasonló kaliberű plébánosa Kövesdnek, szerintem.

 Emlékszem még, hogy gyerek koromban nővéremmel nem mindig szerettük egymást igazán, Ő 4 évvel idősebb nálam, s amikor én még általánosba jártam Ő már a szakközepet taposta, igazi nagy lány volt. De mi még akkor is együtt laktunk a kisszobánkban, mindaddíg, míg én el nem kerültem Zalaegerszegbe szakközépiskolába, ahol kollégista voltam, és csak hétvégenként jártam haza.

innen folytatom...